Már a peres ügyek sem jelentenek számomra tabutémát

Úgy nőttem fel, hogy kevés témát tabusítottunk otthon. A „női témákra” nálunk igaz volt, hogy családunk bármely nemű tagjai előtt beszélünk róluk – és most nem a beauty-ra vagy a divatra gondolok, hanem például a női egészség, vagy a női jogok kérdéseire, tematizálására. Éppen ezért is volt nagy újdonság, hogy a vőlegényem családjában a nők semmi ilyesmiről nem beszélnek a férfiak előtt, sőt, engem is többször lepisszegtek, ha a párom előtt említettem meg néhány, a személyemhez és a női egészséghez köthető dolgot. Azóta úgy vagyok a témával, hogy előttük inkább nem hozom fel, de továbbra is teljesen természetesnek gondolom, hogy akivel az életemet tervezem leélni, az bármikor elszalad nekem a patikába, drogériába, ha szükségem van valamire, ahogyan tisztában van a női lét kihívásaival is… Természetesen ő is mindenben számíthat rám, és a „kényesebb” dolgokban sem kell szégyenlősködnie.

Olyan esetben sem kell félősnek lennünk, ha jogi tanácsadásra, jogi képviseletre van szükségünk, ugyanis vannak olyan ügyvédek és ügyvédi irodák, akiknek kiváló híre okán megéri bizalmat szavazni. Ilyen a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda is. Szerintem egy – vagy több – jó ügyvéd ismerete olyan, mint a víz-, gáz- és fűtésszerelőké, vagy a könyvelőké: jó, ha már azelőtt kiválasztjuk, hogy kihez fordulhatunk nyugodt szívvel, mielőtt beütne a krach.

Az általam ajánlott ügyvédi irodának ráadásul profi weboldala is van, ahol megéri szétnézni és elolvasni a menüpontokban összefoglalt tudnivalókat. Egyik ismerősöm például nem olyan régen közúti baleseti kártérítés összege kapcsán érdeklődött nálam, amikor meséltem neki az ügyvédi irodáról, és egyből a weboldalra irányítottam. Ott leírják, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, ugyanis a közúti baleseti kártérítés összege sok dologtól függhet, de egyébként az a legjobb, ha a konkrét részletekkel kapcsolatban a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Irodához fordulunk. Országosan várják a megkereséseket, és fontos számukra, hogy minden kérdésre reagáljanak, senkit nem hagynak válasz nélkül.

Nem csak balesetek, káresetek esetén lehet szükség egy tapasztalt és megbízható ügyvéd közbenjárására. Gondoljunk csak az ingatlannal kapcsolatos ügyekre, mint például ingatlan tulajdonjogának adására, vételére, telekhatár rendezésére, vagy társasházakat érintő ügyekre. A családjogi ügyek terén is remekel az ügyvédi iroda, így ezek kapcsán is bátran kereshetjük az ügyvédi társulást.

A drtatarborisz.hu címen pedig nemcsak a korábban említett közúti baleseti kártérítés összege kapcsán kaphatunk hasznos információkat, hanem az imént bemutatott ügyeket érintően is. Megismerhetjük minden szakterületük rövid bemutatását, valamint az ügyvédek fényképei között is végig tudunk görgetni, hogy arcot is társíthassunk a nevek mellé.

Ha ügyvédi irodát keresel, feltétlenül nézd meg a weboldalukat a fenti linken, és ha meggyőzött az, amit ott látsz, mindenképp keresd fel őket bizalommal, hiszen ők azért dolgoznak, hogy neked segíteni tudjanak a jogi ügyek megoldásában, lebonyolításában.